A mozgás öröme

Cím: A mozgás öröme
Tartalom:
Sokan úgy érzik, hogy a rendszeres testedzéssel járó erőfeszítés kellemetlen, sőt szenvedést okozó. Kelly McGonigal ebben a könyvében ezzel szemben bemutatja, hogyan tehetjük örömforrássá, hogyan szeressünk bele a mozgásba. Fény derül arra is, hogyan kapcsolódik ez össze a legalapvetőbb emberi örömökkel, beleértve az önkifejezést, a társas kapcsolatokat és az önuralmat, és miért nyújthat hatékony ellenszert korunk népbetegségeivel szemben, mint például a depresszió, a szorongás és a magány. Számos ember megindító történetét ismerhetjük meg, akik a futás, a teljesítménytúrák, az evezés, az edzőterem-látogatás, vagy éppen a tánc révén leltek rá a reményre, a beteljesülés és az összetartozás érzésére.
McGonigal emellett számos szakterület – például az idegtudomány, az evolúcióbiológia és a pszichológia – kutatási eredményeit felvonultatva arra is rávilágít, hogy a testmozgás korántsem csak az izomzat fejlesztéséről szól, ennél talán még fontosabbak az egészségmegőrző és élethosszabbító hatásai, beleértve az agyműködés javítását is.
