Száz éve született Ferencsik János
(Bp., 1907. jan. 18.–Bp., 1984. jún. 12.)
karmester, fő-zeneigazgató

Ferencsik János 1907. január 18-án született Budapesten.
Tanulmányait a Nemzeti Zenedében zeneszerzés és orgona szakon végezte.

1928-ban az Operaház korrepetitora
1930-ban vezényelt először nyilvánosan.
1930–31-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékokon zenei asszisztensként vett részt.
1931-ben az Operaház karmestere.
1940-ben Bartók Béla és Pásztory Ditta búcsúhangversenyét vezényelte a Zeneakadémián.
1942-ben a milánói Scalában dirigált.  
1945-ben az Operaház első karmestere,
1957–1973 között, valamint 1978-tól 1984-ig főzeneigazgatója volt.
1953-tól haláláig az Állami Hangverseny-zenekar főzeneigazgatója,
1960-tól 1966-ig a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara elnök-karnagya volt.

A nyilas uralom alatt nem nyúlt a karmesteri pálcához. A II. világháborút követő években rendszeresen vendégszerepelt a bécsi Staatsoperben.

Karmesterként beutazta az egész világot, Afrika kivételével valamennyi földrészen járt. Művészi alkatához a bécsi klasszikusok álltak a legközelebb, és a két legnagyobb magyar zeneszerző, Bartók és Kodály.

Az Állami Hangversenyzenekar fő-zeneigazgatójaként, koncertdirigensként egyaránt többször vett részt hangversenykörúton az egész világon, és meghívottja volt a legrangosabb nemzetközi fesztiváloknak.

Számos lemezfelvétele készült Magyarországon és külföldön, amelyek közül több nemzetközi elismerésben részesült.

Korának legjelentősebb magyar karmestere volt, aki múlhatatlan érdemeket szerzett operaházi működésével és a magyar zene nemzetközi megismertetésével. Hiteles Bartók-interpretációja – lemezfelvételei révén – az egész világon mértékadó. A Nemzeti Zenede tanáraként a legnemesebb előadói tradíciókat közvetítette tanítványainak. Operaházi működését rendkívüli precizitás és stílusismeret jellemezte.

Repertoárján szerepelt a teljes operairodalom, legotthonosabb azonban Mozart, Wagner és Puccini, valamint Bartók Béla és Kodály Zoltán színpadi műveinek világában volt. Zenei tolmácsolásának hitelessége elsősorban a zenei karakterek átélésén, tökéletes megformálásán alapult.

Számos elismerés mellett kétszeres Kossuth-díjas (1951, 1961), valamint kiváló (1954) és érdemes művész (1952) kitüntetésben részesült.