Lemezajánló

ÚJ CD-LEMEZEINKBŐL

 

Zorán:

Körtánc

 

 

Zorán már sokadszor bizonyítja, hogy tud még eggyel jobbat. Az új album, a Körtánc • Kóló még az előzőnél is érettebb, erőteljesebb alkotás. Ami változatlan: Dusán írta a szövegeket, Presser Gábor a lemez nyolc dalának zeneszerzője. Újdonság, hogy egy lendületes nóta Zoráné, és hogy megjelenik a szerzők között Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője, aki egy különleges szépségű darabot írt Zoránnak.
Az album egészén átsugárzik a tökéletességre való törekvés, a hangszeres játéktól a borítón át a hangzásig. Ez a kompromisszumot nem ismerő míves alaposság, az arányérzék, no és persze a tehetség teszi a Zorán-produkciókat kivételesen értékessé.

Palya Bea:

Ribizliálom

 

 

Palya Bea gyerekkora óta táncol, ír és énekel. Idén jelent meg első önéletrajzi vonatkozású könyve, a Ribizliálom, illetve azonos címmel új válogatáslemeze is, amely munkásságának számára fontos állomásait mutatja be. A korongon hat régi felvétel, négy koncerten rögzített szám és öt új dal kapott helyet. Ő maga a lemezről ezt nyilatkozta: „Egy kicsit atipikus ez a válogatáslemez, hiszen én magam válogattam, nem a kiadó, és nem kereskedelmi szempontok alapján. Régi vágyam volt, hogy a fúvós hangszereken játszó Szokolay Dongó Balázzsal Szentendrén adott fellépésünk anyagát közreadjam, mert a kettősünk nagyon fontos számomra".

 

Előző ajánlatok 2011

Zenei ajánlatok ünnepekre
Zenei kalendárium