|
Bujkáló könyvek 2011
Karácsony az Andok felett
A szerző saját bevallása szerint karácsonyi ajándéknak szánta e kötetet az olvasónak és önmagának. Milyen ünnep a karácsony? A hosszú út, amelyet ez az ünnep megtett talán Mezopotámián és Egyiptomon keresztül, világossá tette, hogy a téli napforduló idején megindul az élet növekedése: a legsötétebb nap egyben a fény születésének napja. A kereszténység koncentráltan fejezte ki ezt a felfogást és Jézus Krisztus születésének emléknapjává tette a karácsonyt. A szerző azokat az írásait gyűjtötte csokorba, amelyeket e szép ünnep ürügyén egy-egy felkérésre írt..
Magánélet Széchenyi István korában A "Mindennapi történelem" sorozat izgalmas történelmi intimitások képeskönyve. Feleleveníti a nagy korszakok hétköznapi életét: a kor egyszerű embereinek mindennapjait, szerelmi és családi életét, étkezési szokásait, lakását, öltözködését, mindezt korabeli képekkel illusztrálva. Szerzői azt vallják ugyanis, hogy a kis történetek szerves részei a nagy történelemnek.
Rakonczay Viktória-Rakonczay Gábor: Tűzhangya: erős motiváció az álmod megvalósításához
Az igaz történet két magyar fiatal kalandos útjáról szól, akik saját építésű hajójukban 51 nap alatt átevezték az Atlanti Óceánt, világrekordot állítva fel ezzel. De igazából nem is róluk, hanem a kitartásról, és a hit csodálatos erejéről...
"AZ EMBER ANNYI, AMENNYIT GONDOL ÉS TESZ!"
Rakonczay Viktória és Rakonczay Gábor egy fiatal házaspár, akik egyetemi tanulmányaikat a diploma előtt fél évvel felfüggesztették egy egészen lehetetlennek tűnő álom megvalósítása érdekében. Régebben sok álmuk lett a feledésé. Mert mindig, minden alkalommal volt valami, ami miatt csak halasztgattak. Hol a pénz miatt, hol az egyetem miatt, hol a környezetük lebeszélése miatt...Aztán szinte a semmiből jött az ötlet: a tóparton sétálva.. És elindult a gépezet, melynek semmi és senki nem állhatott útjába.A könyv erősen inspiráló hatású, magával ragadó és hiteles beszámoló az emberi akaraterőről, célmegvalósításról!
Balogh Levente: A Szentkirályi-titok
Egy magyar sikertörténet a multik világában!
Csernus Imre: A fájdalom arcai
Miért félünk az ismeretlentől? Miért rettegünk a valódi
megmérettetésektől? Miért nem vagyunk képesek kimondani, ha gyávák
voltunk egy adott helyzetben? Ahhoz, hogy erre választ kapjunk, tudnunk
kell, hogy minden változás fájdalommal jár – akár a mindennapok
gyakorlatában, akár érzelmeink terén igyekszünk rendet teremteni. Persze
mindenki szabadon dönthet arról: megfutamodik-e a kihívások elől, vagy
szembenéz a félelmeivel, és nap mint nap megvívja személyes küzdelmeit.
Watzatka Ágnes: Budapesti séták Liszt Ferenccel
1823 májusában látogatott el először a csodagyerek Liszt Ferenc a magyar
fővárosba. Ezt az utat huszonöt rövidebb-hosszabb tartózkodás követte
halálának évéig, 1886 ig. Vajon mit látott a fejlődő Pest-Budából, mint
a világvárossá váló Budapestből a kétszáz éve született zeneszerző,
zongora-virtuóz? Hol lakott, hol lépett fel, kinél vendégeskedett,
milyen megbeszéléseket folytatott, hogyan kapcsolódott be az ország
szellemi életébe, ki voltak magyar barátai, kik a tanítványai? Milyen
műveket komponált?
Milyen a számítógépek lelkivilága? Hány kilobájt egy szép férfi szempár? Vajon ördöngös számítógépet szerelni? Milyen szuperek a szuperszámítógépek? Hogyan tanítanál meg táncolni egy robotot? Miről beszélgetnek a neten egymással a gépek? A te számítógéped hogyan gondolkodik? Miért durcás, amikor lefagy? Milyen egy számítógépes betörő? Miként préselődnek át egy vékonyka vezetéken a nyaralásról készített fotók? Eljönnél velem a processzor belsejébe?
Mondd, volna kedved elolvasni ezt a könyvet? Ez egy nőknek szóló informatikakönyv. Ajánlott olvasmány az informatikaórák és a számítógépes tanfolyamok hallgatóinak. Reménysugár az érettségire, vizsgára készülőknek. Kedves ajándék a barátnődnek. Remek időtöltés mosogatás helyett..
Antal Tamás: Úton lenni jó: Alázatról, emberekről, kitartásról, korlátokról, túlélésről
"Ismerkedési estet tartottunk, mert végül is egy csapat vagyunk, és pár dolgot jó tudni a másikról. Megfontoltan az asztal legvégére sunnyogtam, mert volt egy olyan érzésem, hogy itt sem én leszek a nyerő. Röviden mindenki elmondta, milyen régóta túrázik, mely hegységekben járt. Volt itt minden: maratoni futástól a kerékpárig bezárva. Elhangzott a világ összes hegyvonulatának neve, különböző csúcsok, az összes extrém sport a bungee jumpingtól az ejtőernyőzésig, mire sorra kerültem. Gondoltam, hogy őszinte leszek, abból nem lehet baj. Bevallottam, hogy életem első túráján vagyok, és túrabakancs most van rajtam először. Mindenki fogta a hasát a nevetéstől, mert már tudták, hogy milyen vicces fiú vagyok. A nevetés akkor csapott át néma csöndbe, amikor másodszor is elismételtem az előző mondatomat: Nekem ez az első túrám."
Édesanyám főztje / szerk. Pákozdi Judit Igazi kellemes, pihentető kikapcsolódást ígér a kötet, amely negyven közismert férfiú, csupa neves művész és tudós intim hangvételű vallomását tartalmazza, amelyben édesanyjuk gasztronómiai repertoárjának általuk leginkább preferált fogásáról vallanak. Természetesen ezek a közvetlen, csevegő hangvételű, gyakorta szemérmesen érzelmes visszaemlékezések nem csak a kedvenc gyermekkori ételről szólnak: sok hajdani emlékről, történetről, anekdotáról is szó esik, ráadásul közlésre kerülnek a toplistás finomságok receptjei is. A kötetben többek között megszólal Sajdik Ferenc, Bodrogi Gyula, Frenreisz Károly, Nemskürty István, Várszegi Asztrik, Grétsy László, Puskás Ferenc, Grétsy László stb.
Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna: a híres freskó születése
Ross King az Angliában élő, kanadai kultúrtörténész ismét meggyőző tudásanyagot felvonultatva egy reneszánsz csúcsteljesítmény nyomába ered, nevezetesen a Sixtusi-kápolna mennyezeti freskóinak megfestése keltette fel érdeklődését. II. Gyula pápa 1508-ban bízta meg Michelangelót a hatalmas munka elkészítésével. A harminchárom éves szobrász már túl volt a Dávid-szobor sikerén, azonban csak igen felszínes tapasztalatokkal rendelkezett a freskófestés technikai és fizikai értelemben is embert próbáló műfajában, ráadásul a korban szinte példátlan volt a több mint ezeregyszáz négyzetméteres felület is. Buonarroti kezdetben - érthetően - vonakodott a feladattól, majd gondosan összeválogatott segédek csapatával négy éven át dolgozott a roppant művön; rajzok és vázlatok ezreit készítette, és hátfájdító, kitekeredett testtartásban megszámlálhatatlan órán át festette a harmincméteres magasságban ívelő boltozatot. Az eredmény viszont a festészet történetének egyik legelképesztőbb és legcsodálatosabb alkotása lett. A szerző nemcsak e gigászi egyéni teljesítményt veszi górcső alá, hanem fejezetei nyomán a tizenhatodik századi Róma eseményteli élete is feltárul, a hatalomvágyó, büszke pápa háborúskodásaival, ádáz politikai küzdelmekkel és Michelangelónak az ifjú, tehetséges Raffaellóval folytatott rivalizálásával. Ross King élvezetes és számos legendát szertefoszlató könyvében avatott kézzel, sodró lendületű elbeszélésben ismerteti meg olvasóit a modern Michelangelo-kutatás legújabb eredményeivel.
John Maisbitt: A gondolkodás magasiskolája
John Naisbitt korábbi - Megatrendek és a Megatrendek 2000 című - művei elsősorban világunk mai helyzetével, az azt meghatározó folyamatokkal, világméretű trendekkel foglalkoztak. Jelen kötet - a szerző céljai szerint - még ezen is túlmutat: beavat az előrejelzés titkába. John Naisbitt arra keresi a választ, hogy hogyan is alakul Földünk jövője, hogy milyen lesz a világ úgy 2025-re. Kötete első felében feltárja azokat a módszereket, azt a tizenegy vezérlevet, amelyek segítségével képesek leszünk megérteni napjaink világát és felismerni a holnapban rejlő lehetőségeket. Hogyan alakul a világkereskedelem? Hogyan alakul Amerika gazdasága? Hogyan képzeljük el Európa jövőjét, amikor a politikai szólamok és a gazdasági tények egészen mást mondanak? A "kínai sárkány" vajon felfalja a világgazdaságot, vagy hátára véve felemel bennünket? Hogyan változik a kereskedelem, a termelés és a szolgáltatás egy olyan világban, ahol a nyomtatott média hanyatlóban van, és a vizuális kommunikáció veszi át a hatalmat? Ezekre a kérdésekre találhatjuk meg a válaszokat a kötet második felében. A Galileiről, Einsteinről, valamint napjaink üzleti, tudományos és sportéletének sztárjairól és csodabogarairól szóló történetekkel tarkított kötet a világ közügyei iránt érdeklődő laikus olvasóknak ajánlható leginkább.
Hetven rejtély a természet világából : bolygónk titkainak nyomában
Soha nem volt ennyire fontos bolygónk és a rajta kialakult élet megértése. Szinte naponta robbannak a hírbombák: alapvető változások mennek végbe szűkebb és tágabb természeti környezetünkben. A kötetből az olvasó megismerheti a tudományosan alátámasztható eredményeket, és arról is tájékozódhat, milyen rejtélyek feltárásán dolgoznak jelenleg a kutatók. A hét, egyenként tíz fejezetből álló nagy egység felöleli bolygónk és a földi élet eredetét, a Föld külső-belső működését, az evolúció elméletét és bizonyítékait, a biogeográfia kibontakozását, a növény- és az állatvilág változatosságát, az állatok viselkedését és a jövő rejtélyeit. A Föld magjától a Himalájáig, az oxigénmentes közegben létező tengermélyi mikrobáktól a méhek csodálatos kommunikációjáig vezet az utunk. A Hetven rejtély a természet világából lenyűgöző látványvilágú, igen aktuális könyv, amely a legégetőbb kérdésekre keresi a választ az ember és a Föld jövőjével kapcsolatban.
|