Bujkáló könyvek 2009
 

 

Ray, Paul H. -Anderson, Sherry Ruth : Kulturális kreatívok :   akik képesek megváltoztatni a jövőt


A legkülönfélébb forrásokból - szociológiai, gazdasági és politikai szakcikkekből, ezoterikus jellegű könyvekből, ökológiai témájú munkákból - évek, sőt évtizedek óta halljuk, hogy társadalmunk, világunk radikális változás előtt áll, s a régi, szemmel láthatóan rosszul működő rendszer helyébe valami más, új fog lépni. Az indoklás természetesen területektől függően gyökeresen eltérő - a vélemény és a jóslat azonban lényegét tekintve nem. Úgy látszik, a hosszútávú szellemi hadjárat lassan eredménnyel járt: a szerzők becslése szerint a nyugati világban sok millióra tehető azoknak a száma, akiben tudatosult saját felelősségük, s akik készek változtatni. Őket nevezik kulturális kreatívoknak, akik (feltételezésük szerint) a szárba szökkent új tudatosság alapján a hatalmi berendezkedés helyébe lépő, a közeljövőben kialakuló szabad közösségekben akarnak és fognak létezni. Ezt az összetett jelenséget mutatják be kötetükben, amelynek első fejezetében részletesen jellemzik a kulturális kreatívokat, összegezve a jelenség kialakulásának fázisait, összehasonlítva őket egyéb szubkultúrákkal. Ezt követően a közös világnézet létrejöttének, s az egyfelé konvergáló mozgalmak fejlődésének állomásait tekintik át. Az utolsó részben az előttünk álló tendenciákra koncentrálnak, megkísérelve társadalmi és egyéni szinten is felvázolni a kulturális kreatívok által fémjelzett jövőt. A maga nemében számos érdekes meglátást felvonultató kötet függelékkel és jegyzetekkel zárul.
 

 

David A. Vise: A Google sztori :

két lelkes diák megváltoztatja a világot: az internetkorszak legnagyobb sikere


"Ne légy gonosz!" - ezt a - modern üzleti életben nagyon is szokatlan - mondatot választották vezérelvül a világ legnagyobb, legelterjedtebb, s ezáltal legtöbb felhasználót magáénak tudható keresőrendszerének alapítói, a még stanfordi diák korukban barátságot (és szövetséget) kötött orosz származású Szergej Brin és Larry Page. Hogy ehhez mennyire tartotta magát a Google stábja, arról nagyon is megoszlanak a vélemények - afelől viszont kétség sem lehet, hogy történetük az utóbbi húsz év egyik legnagyobb sikersztorija.

Ennek legérdekesebb és legjelentősebb epizódjaiba nyerhetünk bepillantást ha fellapozzuk az amerikai szerzőpáros kötetét, akik a részletes Google-krónika lejegyzésére vállalkoztak, Szergej és Larry megismerkedésétől napjainkig. Az olvasmányos - kategóriáján belül a legszínvonalasabb - bulvárstlíusban megírt, magánéleti és szakmai kulisszák mögé (persze mértékkel) bepillantást engedélyező, számos anekdotát, kapcsolódó cikkeket, idézeteket bőséggel tartalmazó könyv függelékkel zárul.

 

A boldogság nyomában : utak és tévutak

/ Gutman Bea (szerk.) - Balogh Béla (1955-) (közrem.) (Mesterkurzus)


"A boldogság az ember legmélyebb vágya, egyben sokszor legreménytelenebbnek tűnő törekvése. Sokan egy életet töltenek el azzal, hogy gyűjtögetik a szükségesnek vélt kellékeket (...) a boldogság azonban mindig épp az orrunk előtt röppen fel, mint Maeterlinck kék madara" - olvashatjuk a Mesterkurzus címmel futó sorozat keretein belül megjelent legújabb kötet fülszövegében, amelynek témája - mi más? - a boldogság. A kérdéskör fontosságát talán az bizonyítja a legjobban, hogy gyakorlatilag nincs az életünknek olyan területe, amelynek remélt célprémiuma ne ez lenne, annak ellenére, hogy világosan kiderült: a szükséges feltételeket nem kívül, hanem lelkünk mélyén kell keresni - és persze megtalálni. A boldogság jelenségével négy szerző (két lélekbúvár és két ezoterikus tanító) foglalkozik a könyvben. Elsőként Paulinyi Tamás a karmáról és szabadságról mint a boldogsághoz vezető útról elmélkedik, majd Szondy Máté a pszichológiatudomány álláspontját foglalja össze, Balogh Béla pedig a lelki fejlődés fontosságára mutat rá. Zárásképp Popper Péter szokatlan szemszögből világítja meg a boldogság fogalmát.
 

Színia :A magyar ház mágikus titka : magyar térrendezés

 

Ezek a házak nem mediterrán házak, nem alpesi faházak, nem kínai pagodák, és még csak nem is a kínai feng shui elveit követik. Ezek a házak őseink tudása alapján, természetes anyagokból, a magyar térrendezés jól bevált szabályai szerint készülnek, és jó bennük élni.

 

Nekünk, magyaroknak ugyanis olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán zűrzavart okoz.

Ebben a könyvben megtalálhatók azok az elvek, amelyek szerint őseink építkeztek, így az is kiderül, hogy a magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon és jelképrendszeren nyugszik, amelyek a Teremtés folyamatának valós ismeretéből születtek.
 

Fodor Miklós:

Étkezünk és vétkezünk
A szerző szakszerű, alapos áttekintést nyújt napjaink egyik népbetegségéről, az elhízásról és annak okairól. Tudományosan alátámasztott információkhoz jut az olvasó a táplálkozással kapcsolatos tényekről és tévedésekről, az egyes tápanyagok szerepéről, jelentőségéről, a helyes fogyás alapelveiről és módjáról. Sorra veszi és elemzi az ismert diétatípusokat, bemutatja azok előnyeit és kockázatait. Megismertet az egészséges élelmiszerekkel, fűszerekkel, élvezeti cikkekkel (kávé, csokoládé, stb.) azok értékével, a zsírfogyasztás, koleszterindús ételek hatásaival, az ásványi anyagokkal, vitaminokkal. Külön fejezet foglalkozik a káros, veszélyes élelmiszerekkel és az ételekhez adott vegyi anyagokkal. A könyv végén főzési tanácsok találhatók, a témában történő további tájékozódást irodalomjegyzék segíti. A kötet a kiadó szándéka szerint egy, az egészséges életmóddal foglalkozó sorozat első darabja.


Baggini, Julian: A tányérra kívánkozó malac : ... és 99 további gondolatkísérlet
A brit filozófus könyve hallatlanul izgalmas, rövid eszmefuttatásokban kísérli meg gondolkodásra késztetni olvasóit.

Könyve száz fejezete egy-egy filozófiai elgondolás, irodalmi művekből merített meghökkentő eset parafrázisából és a szerző hozzájuk fűzött kommentárjaiból áll, amelyek általában jóval többek, mint magyarázatok.

Baggini nem átall az ördög ügyvédjének szerepébe bújni, hogy tovább csűrve-csavarva a felvetett problémát, továbbgondolásra ingerelje az olvasót. A kötet erénye, hogy a mindennapokra is alkalmazható, gyakran abból vett példákon keresztül, fanyar, humoros stílusban világítja meg tételeit, gondolkodásunk ellentmondásait, paradox megnyilvánulásait.

 

 

Szendi Gábor: Isten az agyban
Az orvostudomány tabui és a betegségekkel kapcsolatos téveszmék elhivatott ellenfele a programozó matematikus, dramaturg, könyvkötő és pszichológus Szendi Gábor, aki a média minden lehetséges formáját segítségül hívva cáfol rá a köztudatban élő tévhitekre.

Legújabb könyvében - szokásához híven - egy újabb meglepő témával rukkol elő a szerző: vajon milyen fiziológiai háttere van a médiumok, szentek, valláslapítók látomásainak és extatikus élményeinek?
A gazdag szakirodalom alapján írt olvasmányos ismeretterjesztőben tálalt elmélet szerint a próféták és szellemlátók élményei hátterében valójában az agyban lévő neuronok kóros kisülése által okozott ún. temporális epilepszia áll, melynek tüneteként jelentkezhetnek látomások, hanghallások, villogások, bűnösségérzés, lehangoltság, vagy éppen eufória.
Az elméleti ismeretek tömör összefoglalása után egy idő és térbeli utazás részesei lehetünk, melynek során a szerző a történelem legkülönbözőbb korszakainak meghatározó személyiségein mutatja ki a temporális epilepszia tüneteit. Mózes, Pál apostol, Mohamed és Jeanne D'Arc elhívásain át a stigma és az ufólátásokig számos, sok száz éves rejtélyről húzza le a leplet Szendi Gábor, aki természetesen nem a hit értékét akarja degradálni, hanem az emberi természet beépített hitszükségletének igyekszik a nyomába eredni.

 

 

Webb, Jonathan : Ellopták! : eltűnt mesterművek galériája
Valószínűleg minden idők legnagyobb kiállítása lenne, ha az egyszerre előkerült, jelenleg is körözött műkincsek a közönség elé kerülhetnének. Addig is, míg megnyílik e mindig bővülő galéria (az Interpol adatbázisában jelenleg huszonhat ezer tétel szerepel, mely így is csak töredéke a ténylegesen eltulajdonított tárgyaknak), sovány vigaszként elégedjünk meg Jonathan Webb könyvével, melyben színes reprodukciók társaságában több mint száz eltűnt műkincs, köztük időközben előkerült darab is szerepel. Mindjárt a kötet bevezetőjében a szakmának egy olyan nagyágyúja szólal meg, mint Julian Radcliffe, a londoni The Art Loss Register (ALR) nevű, ellopott műtárgyakkal kapcsolatos adatokat feldolgozó és a rendőrség, a hatóságok, a kereskedők, a gyűjtők és minden érintett számára hozzáférhetővé tevő intézmény, adatbázis és online-szolgáltatás elnöke. A minikrimiknek is beillő esetekből sokat megtudhatunk az illegális műtárgypiac működéséről. A szerző a gazdagok és kiváltságosok világába kalauzolja az olvasót, s feltárja annak okait, miért váltak a műalkotások a hétköznapi tolvajok és a szervezett bűnözés elsőrendű célpontjaivá. Felvázolja a régészeti leletek illegális kereskedelmének valós méreteit, az összejátszást a gátlástalan csempészek, kereskedők és a gazdag múzeumok, magángyűjtők között. Áttekintést nyújt a holokauszt idején kisajátított műkincsek visszaszolgáltatása érdekében végzett úttörő munkáról. Az informatív és érdekfeszítő mű név- és tárgymutatóval, valamint a képek forrásainak jegyzékével és a forrásmunkák felsorolásával zárul.
 

 

Bodó Csiba Gizella: Damaszkusz kapujában

A Rózsaszín ország Jordánia című könyv szerzője legújabb kötetében Szíria varázslatos országába kalauzolja az olvasót. Az útinapló egy tizenkét napos társas utazás eseményeit követi nyomon, melynek során mi magunk is közel kerülhetünk Damaszkusz, Palmyra, Mari, Hama, Aleppo és még sok más helyszín történelmi, kulturális nevezetességeihez. A költői ihletettségű beszámoló a világirodalom gyöngyszemeiből válogatva idézi meg a mesés Kelet csodálatos világát. A fekete-fehér fényképekkel kiegészített kötet minden Közel-Kelet iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható
 

Arthur, Phillips : Angelica


A 19. század végén, Angliában játszódik Arthur Phillips regénye. A helyszín egy ódon londoni ház, Joseph Barton és Constance Barton otthona, amelynek lakói különös és hátborzongató jelenségre lesznek figyelmesek: bármily hihetetlen is, minden jel arra mutat, hogy kislányukat, a mindössze négy éves Angelicát egy kísértet gyötri napról napra. Hamarosan kiderül, hogy a szellem akkor jelent meg, amikor a férj gyöngének bizonyulva buja vágyaival szemben teherbe ejtette törékeny fizikumú feleségét, veszélyeztetve annak életét. Ráadásul Constance-nak nemcsak megromlott egészsége okozott problémát, hanem az is, hogy Joseph-től (aki bizarr állatkísérletekkel foglalkozott azidőtájt) szabályszerűen viszolygott. A család lehetetlen helyzetén egy szelleműző, egy hajdani színművésznő próbál segíteni... A különös hangulatú lélektani regény bonyolult szálai a már felnőtt Angelica pszichoanalitikai vizsgálatának jegyzőkönyveiből bontakozik ki, új és megdöbbentő szemszögből vizsgálva a múlt sejtelmes eseményeit.

 

Szerelmi háromszög / Michael Korda. -
Budapest : JLX , cop. 2008. - 422 p.; 24 cm   ISBN: 978-963-305-260-0 fűzött : 3750,- Ft

John, Bobby és Marilyn. Harminc éve pletykálnak róluk, de eddig senki sem tudta az igazságot. E különleges regény középpontjában korunk legismertebb és egyben legtragikusabb szerelmi háromszöge áll. Michael Korda hiteles története most végre elénk varázsolja az évszázad legforróbb és legveszélyesebb szerelmi románcát Marilyn Monroe, a szexbálvány, a lenyűgöző erejű nő és John F. Kennedy szenátor, a későbbi amerikai elnök között. Megismerjük a nyugtalan és gyöngéd Bobby Kennedyt, aki a hatalommal együtt Marilynt is örökölte bátyja halála után. Szenvedélyes és tragikus viszonyok, Hollywood csillogó díszletei között. Hátterükben politikai küzdelmek, halálos intrikák, a maffiák, az FBI, akik elindítják a láncreakciókat, melyek egyenes úton vezettek Marilyn öngyilkosságához és Kennedy meggyilkolásához. Ez nem legenda. Ez a valódi sztori, amely mindig is érdekelte a világot.

Előző könyvajánlatok 2008